Annak érdekében, hogy az otthonunkat minden tekintetben komfortosnak érezzük, szem előtt kell tartani néhány fontos dolgot. Többek között például azt, hogy a bejárat elé helyezzünk-e lábtörlőt és ha igen, akkor milyet.
Mi mindenképpen azt javasoljuk, hogy kerüljön egy az ajtó elé, hiszen ez az a kiegészítő, ami nagy segítséget nyújt a cipőtalpunkra rakódott szennyeződés hatékony eltávolításában. Amellett, hogy egy nélkülözhetetlen használati tárgyról van szó, valójában dekorációs funkciót is betölt, így a kinézetére, a rajta szereplő mintákra, feliratokra is érdemes figyelni. Válassza azt, amelyik a leginkább illik az otthona stílusához, hangulatához!
Amikor az otthonunk ízlésünknek megfelelő berendezése, kialakítása a cél, akkor logikus módon először a nagyobb felületekre, a falra, a padlóra, illetve a bútortárgyakra koncentrálunk. Amikor azonban ezekkel már végeztünk, akkor érdemes a részletekre, azaz a kisebb méretű, ugyanakkor nagy jelentőségű kiegészítőkre, kellékekre is figyelmet szentelni. Ezek közé tartoznak a különböző kialakítású szőnyegek és a lábtörlők is.
Miért nélkülözhetetlen a lábtörlő használata?
Odakint a cipőnk talpával rengeteg piszkot össze tudunk szedni még akkor is, ha ezek a szennyeződések a mikro méretüknél fogva általában láthatatlanok. Előfordul persze olyan eset is, hogy nagyon is észrevehetőek, mondjuk amikor rátapad a föld vagy a kisebb méretű levelek, esetleg még nedves is lesz, ha odakint csapadékos az időjárás.
Annak érdekében, hogy meg tudjuk őrizni az otthonunk higiéniáját, mindenképp célszerű elhelyezni a bejárat előtt egy kellően erős, masszív, strapabíró anyagból készülő lábtörlőt, amiben alaposan meg tudjuk törölni a talpunkat. Sőt, nemcsak kint, hanem bent is elhelyezhetünk egyet. Ez esetben már bátran választhatunk a kevésbé durva anyagból készülő, puhább sörtéjű változatok közül.
Míg a kinti lábtörlők azt a célt szolgálják, hogy a használatukkal eltávolíthatjuk a cipőnk talpáról a makacsabb szennyeződéseket - homokot, talajt, leveleket, sarat -, addig a benti lábtörlők a finomabb szemcséjű, kevésbé makacs piszok hatékony eltávolítására használhatók. A dupla lábtörléssel sokkal hatékonyabban meg tudjuk őrizni a higiénikus környezetet, erre különösen akkor érdemes lehetőséget adnunk, ha gyakran fogadunk vendégeket.
A lábtörlő dekorációs elem is egyben
A lábtörlőre elsősorban azért van szükségünk, hogy megakadályozzuk a kisebb-nagyobb szennyeződések bejutását a lakásba. Ugyanakkor mivel minden esetben egy jól észrevehető helyre kerül - jellemzően a bejárat mellé vagy a lépcsőre -, ezért nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy nagymértékben befolyásolja az otthonunk stílusát, megjelenését.
Ezért van az, hogy nagyon sokféle kivitelben állnak rendelkezésre. Nemcsak az anyag, illetve a színek tekintetében van eltérés az egyes típusok között, hanem mintában, feliratban és még formában is. Ma már különböző témákban is készülnek lábtörlők, ha tehát például épp közeleg a karácsony, akkor választhatunk ünnepi felirattal vagy motívummal rendelkező fajtát is, amit már akár december elején használatba állíthatunk.
A Möbelix-nél élmény a nézelődés - online is!
A weboldalunkat úgy alakítottuk ki, hogy mindenki számára egyszerű legyen a használata. A felső sorban található menüsávban tudja kiválasztani azokat a termékkategóriákat, amik érdeklik, elég csak a kurzort fölé mozgatni, a lenyíló menüben máris további lehetőségeket talál a navigálásra.
Az egyes termékekről bővebb információkat a termékadatlapon olvashat, és persze az ügyfélszolgálati munkatársaink is készségesen rendelkezésére állnak.